Szalonunk

Figyeljük és követjük a trendeket, hogy divatos körmöket készíthessünk Nektek.

a szalon tulajdonosa: Gabó

Műkörömépítéssel 1996- ban kezdtem foglalkozni. 4 év múlva már egy körömépítő versenyen találtam magamat, mint versenyző.

Élveztem a kihívást, megfogott a hangulat és a közeg! Az első versenyemen azért vettem részt, mert szerettem volna megtudni, hogy az én tudásom milyen szinten van. Így tudtam összehasonlítani magamat és a tudásomat másokkal. Nem bíztam magamban, ezért mély vízbe ugrottam, hogy kiderüljön vajon mit tudok…

Életem első versenyén óriási megdöbbenésemre az előkelő 9. helyet sikerült megszereznem 36 indulóból. Ez akkor nagy dolog volt, mert a versenyzők nagy része már sokadjára versenyzett, tudták mi vár rájuk, mit kell csinálni. 

Ez kellő lökést adott ahhoz, hogy újra és újra megmérettessem magam különböző magyar- később nemzetközi versenyeken. Mindig jobb akartam lenni és olyan ügyes szerettem volna lenni, mint az akkori bajnokok. Sok gyakorlás és versenyzés után elértem azokat a versenyeredményeket, amikre mindig is vágytam. 2009- ben olimpiai bajnok lettem, 2011- ben Világbajnok majd 2013- ban Európa bajnoki címet szereztem.

Az sikerem szerintem abban rejlik, hogy minden praktikát, trükköt és titkot magam kellett kitaláljak és kikísérletezzek a kezdetekkor, hiszen akkoriban még nem voltak továbbképzések, ezért nem tudott segíteni senki, min kellene változtassak, hogy tartós és szép körmöket építsek.

A tanítást azért kezdtem el, hogy a legmagasabb szinten átadjam a tanulóimnak mindazt, amit a korábbi években és azóta is tanulok és tapasztalok. Igyekszem mindent alaposan elmagyarázni, hogy mindenki megtalálja benne a kérdéseire a válaszát. A tanfolyamaimon a precizitás fontos szempont, hiszen az építéseknél ez elengedhetetlen, ezért minden eszközt megragadok ahhoz, hogy ezt átadjam. 🙂 

Nagyobb eredményeim:

2009 Olimpiai bajnok, Nailympics – London
2009 Bajnokok Bajnoka, Winner of Winners Nailympics – London
2011 Világbajnok, International Championship – Düsseldorf

2011-2014 6x-os amerikai bajnok NailPro Cup
2013 Európa bajnok, Beauty Awards – München
2006-2013 Többszörös magyar bajnok

Nemzetközi Zsűritag– London, Düsseldorf, Bécs, Paris, Kuala Lumpur, Miláno, Róma stb.
INJA (International Nail Judge Association) Kvalifikált Nemzetközi Zsűritag





szakembereink

Gál Nikolett– szakterülete:  géllak, akrilgél

Képesítésemet 2013-ban szereztem egyetemi tanulmányaim mellett, és annyira elragadott a körmök és a szépség világa, hogy azóta is ezzel foglalkozom. Idáig vidéken dolgoztam, januártól viszont legnagyobb örömömre csatlakozhattam a Nails by Gabó csapatához.
Munkámra igényes vagyok, fontos számomra a szép, esztétikus megjelenés, és folyamatosan próbálok fejlődni a szakmámban.
Célom, hogy a vendégem kicsit ki tudjon nálam kapcsolódni, jól érezze magát amellett, hogy gyönyörű körmökkel távozhat.

Pécsy Sylvia Renáta– szakterülete:  porcelán, akrilgél, géllak

Újoncnak számítok a szakmában, azonban csillapíthatatlan vágyat érzek a szakma legmélyebb elsajátítása iránt, ebből kifolyólag folyamatosan képzem, fejlesztem magam és nyitott vagyok a kihívásokra🤩
Nagyon ég bennem a versenyszellem, emiatt versenyeken is részt veszek, és minden versenyen használt technikát beleépítek a mindennapi munkámba a maximális precizitás érdekében😇
Ha én lennék az a körmös, akire vágysz, várlak szeretettel!

Nádasdy Katalin– szakterülete: akrilgél, géllak

A szakma szerelmese vagyok!
2019 óta foglalkozom műkörömépítéssel! Számomra mindig fontos volt a nőiesség, az ápoltság és az igényes megjelenés. Mindig törekszem a precíz, pontos és minőségi munkára!
Ennek érdekében rendszeresen veszek részt továbbképzéseken!
Szeretettel várlak, fordulj hozzám bizalommal!

Viszkocsil Nikolett– szakterülete: porcelán, akrilgél, géllak

Kedvenc anyagom a porcelán és az akrilgél. Mindig érdekeltek a versenykörmök és az új technikák, ezért folyamatosan képzem magam. Nem titkolt vágyam, hogy oktathassam is az elsajátított tudásomat a szakmámban!

Alapanyagaink

Alaposan tesztelt alapanyagokkal dolgozunk, melyek tökéletesen tapadnak, tartósak, és gyönyörű színeik garantáltan elvarázsolnak. A szalonban leginkább géllakkal és akrilgéllel dolgozunk, ami nagyon sűrű, de a zseléhez hasonló szuper tulajdonságokkal rendelkezik.

Elérhetőségeink

Címünk

1114 Budapest Bartók Béla út 61. 4. emelet 1.

90- es kapucsengő

Kapcsolat

Telefonszám 06/30-455-4047

Email : kovacs.gaboca@gmail.com

Nyitvatartásunk

Hétfőtől- Péntekig  09:00 – 19:00

Szombaton változó, kérlek egyeztess körmösöddel 🙂

Kövess minket